Elkészítési útmutató
Kezdés előtt:
Olvassátok el a teljes útmutatót! Fontos, hogy a műveleteket a megfelelő sorrendben végezzétek el, mert van olyan lépés, ahol a gyorsaság is számít. A kézszobor elkészítése szórakoztató program, ezért szeretnénk, ha közben Ti is jól éreznétek magatokat, hiszen nemcsak egy szép tárggyal, hanem egy örök emlékkel is gazdagabbak lesztek. A folyamat 20 percet vesz igénybe, a száradás 1,5 órát – vágjatok bele!
Tiszta kéz és „játszós” ruha!
Vegyétek le az ékszereket, kiegészítőket, majd jó alaposan mossatok kezet! Javasoljuk, olyan ruhát viseljetek, amely munka közben nem akadályoz (a lényeg, hogy az alkarotokat szabadon hagyja), és nem okoz problémát, ha esetleg bepiszkolódik.
Találjátok ki, milyen pozícióban szeretnétek elkészítetni a szobrot!
Ha ez megvan, engedjétek tele a vödröt vízzel, és próbáljátok ki a választott pózt! Helyezzétek a kezeteket a vízbe, ügyelve arra, hogy középen, függőlegesen a vödör aljától 3-4 cm-re legyen (azaz ne érjen le az aljára). Ismételjétek ezt meg 2-3-szor, hogy biztosan a megfelelő kéztartásban készülhessen el a szobor. Ha készen álltok, kenjétek be a kezeteket kézkrémmel vagy babaolajjal.
Alginát összekeverése
Először olvassátok el az alginát összekeverésére vonatkozó tudnivalókat, és csak utána lássatok hozzá!
Fontos: Az alginát gyorsan, alig
60 másodperc alatt megszilárdul. Csak akkor kezdjétek bekeverni, ha elolvastátok az útmutatót, tisztában vagytok a lépésekkel, és minden eszközt előkészítettetek!
Készítsétek elő a csomagban található nagyobb méretű vödröt, helyezzetek alá újságpapírt, majd töltsétek meg 2,7 l vízzel. Öntsétek bele az 500g alginát port, majd azonnal, lehetőség szerint 5 másodpercen belül kezdjétek el habverővel keverni! (Óvatosan, előbb alacsonyobb tempóval, utána viszont kapcsoljatok nyugodtan turbó fokozatra.)
Most kell gyorsnak lenni!
Ha sikerült kikeverni a rózsaszín árnyalatú alginát masszát, akkor villámgyorsan tegyétek bele a kezeteket a vödörbe a fentebb leírtak szerint. Próbáljatok meg mozdulatlanok maradni! Pár másodpercen belül érezni fogjátok, hogy az alginát kezd megszilárdulni. Kb. perc alatt változik fehérre, állaga kocsonyás lesz – ekkor van kész a minta. Óvatosan, vigyázva rá, hogy a forma ne sérüljön, csúsztassátok ki a kezeteket. Jöhet a gipsz kiöntése!
Gipszöntés
A gipsz kiöntéséhez szükségetek lesz egy nagyobb keverőtálra vagy vödörre (egy megtisztított kerti darab is alkalmas lehet). Vegyétek fel a csomagban talált gumikesztyűt, öntsetek a tálba 0,7l vizet és az 1000g gipszport, majd keverjétek a kezetekkel csomómentesre. (Hígítsatok rajta, ha sűrűnek érzitek.) Az elkészült masszát 2-3 részletben öntsétek bele az alginátból kiöntött mintába. Fontos, hogy minden részlet beletöltése után emeljétek fel a vödröt, forgassátok meg és kocogtassátok az asztalhoz, hogy az összes levegő eltűnjön belőle. Amikor ezzel megvagytok, és tele van az alginátos minta gipszel, tegyétek a vödröt száraz, hűvös helyre 1,5 órára. Ez idő alatt a gipsz teljesen megszilárdul.
A kézszobor bontása
Ha letelt a másfél óra, és látszólag is megszáradt a gipsz, akkor kezdhettek hozzá a bontáshoz. Legyetek óvatosak! Helyezzetek az asztalra újságpapír, majd egy határozott mozdulattal borítsátok ki az alignátot a vödörből. (Ha nem megy elsőre, kocogtassátok meg a vödör alját egy kanállal, és várjatok, amíg kicsusszan a massza.) Felülről lefelé haladva szedjétek le az alginátot, vigyázva, hogy a gipsz ne sérüljön. Ne siessétek el, a bontást akár darabokban is végezhetitek! Ha kész, végre megcsodálhatjátok a saját készítésű, egyedi kézszobrotokat!
Az apróbb hibákat, illetve a maradék alginátot a fapálcika és a csiszolópapír segítségével távolíthatjátok el. A kézszobor még nedves tapintású, 1-2 nap elteltével viszont teljesen megszárad. (Addig érdemes száraz körülmények között tárolni.)
Kész a Hands2gether kézszobrotok!
A kézszobor elkészítésével megörökítettétek az érintésetek pillanatát, méltó emléket emelve ezzel az összetartozásotoknak!
Óvjátok a KÉZSZOBROTOKAT az idők végezetéig, hiszen az érintés az egymás iránti szeretet leggyönyörűbb kifejezése.
Sok-sok örömet kívánunk hozzá!
A Hands2gether Csapata
Oszd meg Instagram és Facebook felülteiden a kész kézszoborotokat #hands2gether hashtaggel, hogy másokhoz is eljuthassunk, mi pedig egy ingyenes gravírozással lepünk meg a következő vásárlásodkor.
Örökítsd meg az érintésetek pillanatát!
- Normál ár
- 9.900 Ft
- Akciós ár
- 9.900 Ft
- Normál ár
-
- Egységár
- per